"A szövegeinkre való ilyen mértékű reflexió nem volt számunkra megszokott korábban" - Puskás Panni interjúja a Kovács ikrekkel svájci premierjük apropóján

Kovács ikrek

Kovács Dominik és Kovács Viktor – avagy, ahogy sokan ismerik őket: a Kovács ikrek – a Nyílt Fórum drámapályázat felfedezettjei voltak. Mostanra a magyar drámairodalom fontos alkotóivá váltak, számos sikerük közül csak egy, hogy Jégtorta című darabjukat most mutatta be a zürichi Theater Winkelwiese. PUSKÁS PANNI INTERJÚJA.

 

R: Kétszer is részt vettetek a Színházi Dramaturgok Céhének drámafejlesztő workshopján, a Nyílt Fórumon. Van valami, amit konkrétan ott tanultatok meg?

 

KV: Nem mondom, hogy megtanultuk, mert nagyon sok gondunk van vele a mai napig, de sokat tanultunk ott az arányosságról. Hogy mi az, ami túlírt, vagy amit még elbír a megvalósíthatóság, mi az, amiből több kell, és hogy miként lehet úgy húzni, hogy a darab tartalmi üzenete ne sérüljön. A szövegeinkre való ilyen mértékű reflexió nem volt számunkra megszokott korábban. 

 

R: A dramaturgok által javasolt húzások során – amelyek sokszor a színpadi megvalósíthatóság szempontjait érvényesítik – nem éreztétek, hogy valami elveszik az általatok írt irodalmi szövegből?

 

KV: A munka során azt tanácsolták nekünk, hogy mindig legyen a szövegnek egy alapváltozata, amit tiszteletben tartunk. A Nyílt Fórum kötetbe például egy terjedelmesebb változat került be ahhoz képest, ami a felolvasószínházban elhangzott. Semmiképp sem éreztük a szöveg megcsonkításának ezeket a javaslatokat.

 

KD: Sőt, akár a színpadi, akár az irodalmi szöveg felől vizsgálom a kérdést, a darab alakulását mindenképpen a befogadhatóság irányába fordították ezek a tanácsok. Habitusproblémánk is, és nem kizárólag az írásra vonatkoztatható, hogy hajlamosak vagyunk túlzásba esni, és ez a fajta szöveg-túltengés egy irodalmi műnek sem tesz jót.

 

A kép eltávolítva.
Fotók: Takács Márton

R: A Jégtorta című darabotok erős kapcsolatot ápol a magyar vidékkel és annak kultúrájával. Ezt ti egyfelől tiszteletben tartjátok, másrészt – és ez talán egy generációs tapasztalat miatt van így – feminista szempontú kritikával illetitek.

 

KD: Inkább azt mondanám, hogy mi abban a környezetben szeretnénk elmondani valami általánost, amit ismerünk. A Jégtorta problémája, az abúzus és az elnyomás, sztereotipikusan hozzárendelhető bizonyos közegekhez, de éppen a mai diskurzusokból derül ki az, hogy ez egy világszéles probléma. 

 

R: Persze, a problémák általánosak, de a miliő, amibe helyezitek, nem, és 2021-re ez a közeg mintha jobban volna köthető a vezető hatalmi retorikához – ezért is képződik meg a feszültség a környezet és a tartalom között.

 

KV: Ezek a kódok tapasztalatszerűen vannak meg bennünk, tehát nem gondolkodtunk azon, hogy ideologikusan kihez és hova rendelhetők. Közben, amit ábrázolni akarunk, az merőben különbözik a médiában élő vidékábrázolástól: nem egy népszínművi falvédőtársadalmat akarunk bemutatni, hanem egy élő-létező világot.

 

KD: És fontos az is, hogy nem egy felületesebb vidékmegközelítés ellenében hoztuk létre ezt a világot. A háttér megteremtésében autentikus tapasztalatainkhoz nyúltunk vissza, a konfliktusok megteremtéséhez pedig általánosabb problémákat választottunk, olyanokat, amik megtörténhetnek ebben a pesti házban, egy kerülettel arrébb vagy vidéken is, sajnálatosan.

 

R: A Jégtorta című drámátoknak már a 2018-as berlini Theatertreffen alkalmával elkészült az angol fordítása. Most Joël László fordította németre Eveline Ratering zürichi rendező megbízásából. Az Eisbombe online bemutatója már le is zajlott. Mennyire éreztétek, hogy Zürichben a szövegetek kelet-európai egzotikum? 

 

KV: Bennünk is élt előzetesen ez a dilemma. De nagyon érdekes volt látni, ahogy Eveline Ratering rendezése leépítette a regionalitásnak és a térség problematikájának a jelenlétét. Egyéni módon építette fel a darab zenei anyagát is, amelyben már nyoma sem volt a magyar népdalhagyománynak, amely a Jégtortát meghatározta, helyette a gregoriánnak, a zsoltárnak és a szórakoztató tánczenének az egyvelegéből alakult ki az előadás zenei világa. Nagyon ügyesen megtalálta a rendezés azokat a kulturális kódokat, amelyek hasonló benyomásokat idéznek, mint az eredeti, de nemzetközileg dekódolhatók. 

 

KD: A kelet-európaiság más esetekben volt érezhető, például a történelmi múltra vonatkozó utalásokban, amiket az előadás szövegkönyve meghagyott. Két szereplő például vörös csillaggal jelölt baseballsapkát viselt.

  

R: Gondolkodtok rajta, amikor írtok, hogy milyen lenne egy ideális rendezés a darabjaitokból?

 

KV: Mindig gondolkodunk a megvalósításról, de nagyon érdekesnek találjuk, amikor egy másfajta rendezői koncepcióval találkozunk. Mindig arra vagyunk kíváncsiak, hogy ő mit tett hozzá ahhoz, amit mi kitaláltunk. 

 

KD: Örökös kétely alkotói szemszögből, hogy a megírt szereplők tényleg élnek-e a színpadon. Ha kialakul egy rendezői nézőpont, akkor úgy érezzük, hogy igen. Nagy esemény volt a svájci bemutató esetében az, hogy a vendégszövegeket tudták a saját nyelvükön-kultúrájukon keresztül értelmezni. Nem csak, hogy nem húzták ki vagy homogenizálták ezeket a részeket, hanem még a regiszterkülönbségeket is érzékelhetővé tették. 

 

KV: De visszatérve a kérdésedre: ideális rendezői koncepcióban azért nem gondolkodunk, mert az összes eddigi megvalósítás az értelmezhetőség örömét okozta nekünk.

 

Az interjút teljes terjedelmében a revizoronline oldalon olvashatják .

Idézetek

Sokszor olyan dialógus kerül a dramaturg kezébe, amely leírt formájában csaknem laposan, banálisan, elmondásra érdemetlenül hangzik. De mihelyt valóban «hangzik», tehát a színpadon: tartalommal, az élet akcentusaival, ízeivel, a jó megfigyelés és az emberábrázoló tehetség vérkeringésével telik meg. Mindennek a színpadon nagy és ritka értéke van. A dramaturgnak hallania kell a dialógust. Vannak súlytalan mondatok, amelyek bizonyos helyzeti energiában robbanó erőre kapnak. A dramaturgnak látnia kell a színpadi helyzetet, érzékelnie kell a teret, a proporciókat, a levegőt. A színpad legalább annyira térbeli művészet (Raumkunst), amennyire irodalom. És nem lehet eléggé hangsúlyozni: mindez nemcsak a közönséghatás megalkuvó szempontjaira, hanem a dialógus és az egész mű drámai értékére, lényegére tartozik. Színpadon csak annak van jogosultsága, aminek színpadi dinamikája van, úgy is mondhatnám: ami több a színpadon, mint nyomtatásban.

Bárdos Artúr

"Minden színész beleszólhat dramaturgiai kérdésekbe, mindenki lehet egyszerre kint és bent is. Persze van olyan, amikor úgy érzem, hogy a dramaturg hátráltatja bennem a színészt vagy fordítva; sok feszültséget okoz, hogy folyton véleményeznünk kell valamit, ami még nincs kész, de ha pontosan meg tudjuk fogalmazni a kritikai észrevételeinket, akkor igazán eredményesek tudunk lenni."

Enyedi Éva: "Az abszurditás felszabadít" - fidelio.hu

Enyedi Éva

"A dramaturg az a szakember, aki a hatásért felelős; aki felméri, hogy milyen hatást kíván elérni egy előadás, milyen út vezet el odáig, aztán felismeri azokat az akadályokat, amelyek eltéríthetik a produkciót. Ez nemcsak a szövegre, de a történetmondás, az elbeszélés stratégiájára vonatkozik. Örülök, ha egy rendező képes úgy felfogni engem vagy a munkám, mintha lenne egy ipari kamerája, ami esetleg máshová irányul, mint ahová ő néz, és a kettő együtt talán az egész spektrumot lefedheti" (Magyar Narancs, 2014/08.)

Radnai Annamária

'A dramaturg az, aki emlékezteti a rendezőt az evidenciákra' (Magyar Narancs, 2014/08.)

Ascher Tamás

"Érdekes pillanat, amikor elengedem a szöveget mint szerző: elkezd nem fájni, ha azt mondják, ez vagy az a mondat rossz, és már dramaturgként nézek rá, hogy miért az" (Magyar Narancs, 2014/08.)

Radnai Annamária

"Ekkor csak egy kanavász van az olvasópróbán, vagy csak egy ötlet, amit közösen kezdünk kibontani. Ebben az esetben napról napra kell írói és dramaturgmunkát is végezni, rögzíteni az improvizációkat, jelenetet írni belőle másnapra" (Magyar Narancs, 2014/08.)

Róbert Júlia

"Egy kicsit tudni kell, hogyan működik a rendezés maga, mert alapvetően ahhoz kell hozzászólni, és nem csak ahhoz, hogy pont vagy kérdőjel legyen-e egy mondat végén." (Magyar Narancs, 2014/08.)

Gáspár Ildikó