Vers és apokalipszis

Vita Poós Zoltán Inzultusok és Szöllősy Mátyás Kánikula című drámája kapcsán

Két nagyon különböző, mégis több ponton összekapcsolható darab. Két fiatal író. Két apokalipszis.

Radnóti Zsuzsa mutatott rá, hogy a legifjabb nemzedék vonzódni látszik a világvégéhez (ebben a témában lásd még Maruszki Balázs Végevégemindennek című, a tavalyi kötetben megjelent darabját). Egyre gyakoribb motívum az apokalipszis, de a feltámadás, a megtisztulás már kétséges. Budapest arca is átrendeződött, szürke lett és sötét, neonfényekkel szabdalt veszélyes, káoszba forduló világváros. Radnóti Zsuzsának igaza van: hol van már Szép Ernő idilli Budapestje? Hol az a kedélyes, napfényes, impresszionisták ecsetjére kívánkozó város? A mai drámák Budapestje lehetne Bécs is, London is, New York is.

Poós Zoltánnál leginkább Gotham vagy Sin City. A képregény, azon belül is a noir-képregény jó analógia, kliséit, karaktereit ismerve könnyebben igazodunk el a darabban. A vitát felvezető Mészáros Sándor kiemete a főhős, a noirból ismert „melankolikus zsaru” figuráját – összetett, izgalmas karakter, archetípusként is értelmezhető miközben túl is lép a klisén. A többi szereplő - főleg Klaudia, a női főhős és a démoni Ezadivatsrác – már levésbé kidolgozott: alakjuk inkább a típust testesíti meg, nem a jellemet, ettől kétdimenzióssá válnak. Ami a képregényben működik, a drámában talán nem elég.

Mészáros pozitívumként említette a szerző által megtalált, a hétköznapi beszédnél poétikusabb nyelvet, a jó dialógustechnikát, a remekül felépített jeleneteket. Problematikusnak érezte azonban a darab szerkezetét: elindul egy történet, majd más irányba indul, soha nem úgy folytatódik, ahogy várjuk – mintha a történetszövésbe is bekúszna a városban uralkodó káosz. Bíró Dénes dramaturg elmondta, hogy a szerkezet különössége határozott döntés eredménye: a cselekmény mindig vesz egy 45 fokos fordulatot, az a cél, hogy ne tudjuk, merre tart a sztori.

Mészáros Sándor szerint Poós új fogalmat vezetett be: a konfliktus helyett az inzultus fogalmát (a címben is szerencsésebbnek tartaná az egyes számot). A konfliktus helyett használt inzultus lehet a válsz a darab szerkezetére is - bár sok mindent felvet (egy nyomozástörténetet, egy megtéréstörténetet, egy alkoholista zsaru lehetséges hallucinációit, a Jó és Rossz globális képregény-harcát) egyik felvetésből sem bont ki valódi konfliktust, nem tudjuk, mi történik meg valójában és mi nem. Ettől a világtól, úgy tűnik, idegen a dramaturgiai harmónia, a konfliktusok, okok-okozatok átlátható hálózata.

A popkulturális utalásokkal át-meg átszőtt, minden ízében kortárs szöveg és a különös szerkezet a darab aktuális problémafelvetéséhez illeszkedik. A téma ugyanis „az utcán hever”, körülvesz bennünket a mindennapi, irracionális erőszak. Bármikor, bárkit megtámadhatnak az utcán, bármikor érhet minket inzultus. Ilyen ez a világ, ez az ország, ez a Budapest.

Ebből a szempontból politikus darab: rátapint egy nagyon fontos kérdésre, rögzíti a közállapotokat. A képregény- és noir-analógia globálissá tágítja, de nem fedi el a kortárs magyar szorongást, az érthetetlen erőszak, a gyűlölködés, a káosz jelenvalóságát.

Hasonlóan aktuális témát jár körül Szöllősi Mátyás Kánikulája: egy gyilkos vírus elszabadulása, egy világjárvány kerül a középpontba, kis térben összezárt emberek reakcióin keresztül, versben. A beszélgetést felvezető Nagy András a forma különlegességét hangsúlyozta: a nagyon erőteljes, pontos verses szöveg megemeli a hétköznapi helyzeteket, mondatokat. Természetesen fölmerült Weöres, Térey és Szálinger neve. A verses drámáról bizonyára több szó is esik majd, hiszen a kötet másik két drámája (A hinták és A malária) szintén kötött, verses formát használ. Lőkös Ildikó kifejtette, hogy a vers nagyon hatásossá, nagyon színpadszerűvé tudja tenni a szöveget, az, hogy hétköznapi emberek furcsán versben beszélnek, izgalmas feszültséget teremt.

Nagy András szerint a forma és a tartalom feszültsége nagyon erős, ám a vers mintha feloldaná  a karakterek kontúrjait. A szerző szándékosan nem egyénít, az alak válik alkalmassá a személyiség jelölésére (a szereplőknek ezért neve sincs, csak funkciója: Férfi, Katona, Feleség…)

Többen megjegyezték, hogy a darab második fele leválik az elsőről, vitadrámává alakul – s bár a műfajnak nagy hagyományai vannak a magyar drámairodalomban, itt nem tud szervesülni, nem alkot az első résszel harmonikus egységet.

Radnóti Zsuzsa mindkét tárgyalt darabról szólva vetette fel a válságdráma fogalmát. Egészen a dadaista drámáig vezethető vissza a hagyomány, a káosz hagyománya, amely mind Poós Zoltán, mind Szöllősi Mátyás darabjában központi szerephez jut. Mindkét darab belső folyamatokon, kapcsolatokon keresztül vizsgálja az apokalipszist, ezért problematikus mindkét esetben a befejezés: egy külső akció, egy tűzvész illetve egy lövés adja a megoldást. Ez lényegesen gyengébb, mint ha a befejezés a karakterekből, a drámák belső logikájából fakadna.

A beszélgetést Nánay István szavai zárták: a sok pozitívum mellett jó, hogy szó esett a problémákról is, hiszen valójában ez a Nyílt Fórum célja. Megvitatni, darabokra szedni, a szerzőknek új irányokat, új szempontokat mutatni. Mindkét darab érdekes helyzetet vet föl, és a beszélgetés talán segít, hogy ezek az érdekes helyzetek valódi drámává fejlődjenek a jövőben.